Sámándobok

"Amikor még senkise voltam,"
s úgy éltem, mint a földbe ejtett mag,
belülről feszített az, amit hoztam,
Emese álmát cipelem, néha erőt ad.

Sámándobok üteme dobban,
minden egyes szívverés, hazavezet.
Sorsomat megírták a csillagokban,
egy a nép és egy a lüktetés veled.

Amikor két nap ragyog az égen,
te lelked is hallja az ősök hívó szavát,
érezni fogod az erekben rohanó vérben,
míg én meg"mutatom valódi hazánk."

 
"Weöres Sándor: Ének a határtalanról