Népszerű bejegyzések

2017. december 10., vasárnap

Madárlét















Halott madarat találtam a sárban,
szegényke a minap fagyhatott bele,
nemrég még költött egy fa odvában,
ma a semmibe néz fakó csillagszeme.
Gyengéden megfogtam vizes tollát,
melengettem kezemben lehetetlenig,
megigézve figyeltem az apró torkát,
de elment, talán egyszer újjászületik.
Badarság, de én hiszem élet értelmét
és hiszem, hogy tovább is van innen,
ez a földi zsibvásár nem a véges lét,
tanulni jár ide az összes emberisten.

2017. november 30., csütörtök

sírvers
























voltam aki voltam
ismerősnek ismeretlen
vándor ha majd erre jársz
te pihenj meg felettem
a nevem nem számít
és az sem hogy hol vagyok
itt csak egy test hever
lelkem már fenn ragyog

2017. november 14., kedd

Az ivadék



 

















Az anya szeretett,
tiltott vágycseppeket
növesztett méhében,
komor árvaházaknak.

Az anya szenvedett,
világra jött a gyermek
kimondhatatlansága
és felordított a hiány.

Az anya alatt vértócsa,
hideg falak között
megszületett élete
egyetlen vadhajtása.

Az anya alig múlt húsz,
miközben lelke átlépte
a mennyek kapuját,
sorsa bevégeztetett.

2017. november 13., hétfő

Türkiz éj






















türkiz éj settenkedik
a Nap narancsvérét
kieresztette az isteni
böllér ami lefolyt a
salétromos házfalak
repedezett oldalán
nyivákoló macskák
hangja töri meg a
csendet míg valahol
kutyák vonyítanak
a kerek Hold láttán

nem csoda ez hanem
olyan otthon vagyok
érzés mely bennem
tágul akár a galaxis

2017. november 11., szombat

Hervadó virág




















„A hervadás bús pompájában áll most”
felordít bennem akár egy torz jövőkép,
míg térdre hull az est egyedül virrasztok,
és krizantémokat könnyezek a gyászban,
már nem felejtek, pedig megpróbáltam.


Ti nem érzitek a szürke falak szorítását,
varjak isszák a felettem elfolyó időt,
mondjátok, hogy nincs itt veszve semmi,
ám mellettem alszik és hideg a vére,
" A boldog elmúlás víg vőlegénye. "

" Juhász Gyula: Temető

2017. november 10., péntek

Támár



























Csók István - Támár ( vázlat )



Vérpiros gyalázat az ágyadon,
gyolcsruhád széttépett halom.
Arcodon szürke mélabú árnyalat,
- sértett önérzet gyűlölt vágyat ad.

Tarka szoknyán körmeid nyoma,
egy szégyenfolt lesz a bűn záloga.
Mögötted bezárattak az ajtók,
enervált őrület fakasztott jajszót.

Testeden cipeled a próféciát,
az erőszakot sokan családban élik át.
Áldozat a jövő, mindennek vége,
„így múlik el a világ dicsősége”.

2017. november 5., vasárnap

Estrohanó



















Nem fogja pántlika lányos hajamat,
rövidre vágva az aranyló szalmaszín,
festék takarja az őszülő nyarakat,
már régen nincs féktelen kamaszcsíny.

Párnákat kötött testemre az idő,
itt vastagabb, ott vékonyabb a tolla,
hiába minden trendi immunerősítő,
ha nem vigyázok lelkem is birtokolja.

A pöröly lét illúzió és gyógyultan,
fiatalon, oly messzinek tűnt ez a bölcsesség.
Álmomban még keresem a múltam,
ám szaladnak, annyira szaladnak az esték...