Népszerű bejegyzések

2018. szeptember 3., hétfő

Biztató
















Nem baj, ha a forma alma,
amíg szeretik, s ő is akarja.
És az sem, ha eper, s körte,
csak jó szó hulljon ki belőle.
De az a szó mindig igaz legyen,
s jóféle főjön a tűzhelyeken.
Otthon a harag tűnjön tova,
cseresznye ízű a csókok sora.
A szemekből szerelem nyíljon,
mi bánatot tör minden kínon.

2018. augusztus 26., vasárnap

Hiány-blues












Ezüst kulacsból kortyol a hold,
földre cseppen mézízű bora,
valahol vidéki blues zene szól,  
hallom, hangodat már soha.    

Andalít a dallam, a teraszon
kefe-virágok merednek az égig,
éjjel mellém ülsz, - hagyom.
Lélekkarod rajtam felébredésig.

Reggel majd verssé írlak újra,
benne izzik minden szenvedély,
s elküldöm a csillagokon túlra,
amit érzek, nemcsak a versben él.

2018. augusztus 24., péntek

Szivárvány csókok











Ahol a szivárvány földet ér,
Isten hajol le közénk újra és újra.
Szemében ott a kétkedő
keserűség könnye, hogy volt-e értelme
ennek az egész teremtéselméletnek...
Ám, amíg napsugár fénye játszik
egy kakaót szürcsölő édes gyermekarcon,
vagy virágsziromra esett esőcsepp
parányi rezgése kiégett szíveket melenget,
és áldássá válik minden szeretlek
szó a szájban, talán van még remény...

2018. augusztus 8., szerda

másnap






arcomra vésődtek
az évek és az esték
a mindennapok perce
nyűgös kötelesség
kivágom magamból
azt ami úgy éget
helyette  rajzolok
apró bíbor-lepkéket         
röpködjenek bennem
vagy szemem tócsavizében
elég volt a magányból
ez nem az amit kértem
mert elrohan az élet
mint a másnapi szerető
ki után nem marad
csak egy összegyűrt lepedő

2018. augusztus 5., vasárnap

Egyedül hajnalok
















( Az idézett rész. celtichun - magányos Nap lenyugvása c. verséből való. )


"A koránkelő magánya a legszebb."
Kivérzett szerelmet álmodik az éj.
Lepedő, ha tűzforró kéjes szatén,
lehűt-e a hajnal, ha a vágy ellep,
és a tested már régen nem szerethet.
Valahol a nap rózsasárga karéj,
"a koránkelő magánya a legszebb."

Még felsejlik a rád aggatott szerep,
de lelkedben már ég az ibolyafény,
és színes nappal után sötét az éj,
csak a szemem sarkából hullott egy csepp.
"A koránkelő magánya a legszebb."

2018. július 27., péntek

Elnéptelenedés















Faluvégi csermely vizében
fut az idő végtelensége.
Kihalt házak udvarán
bábakalácsok magasodnak,
öregedő fák ágai a néha
visszatérő lelkek elé hajolnak.
Az egyik ház előtt gémes kút
emelkedik, rajta ott felejtett
ébredező macska  nyarvog,
nyikorgó rozsdás vödörből
hűs vizet remél.
Gyerekkort felidéző górék
ürességében az egerek
sem rohangálnak már.
Kitört ablaküvegek mögött,
cafrangos függönyök
lebbennek a szélben, árnyat
vetve a kormos falakra
és a szúette tölgyfa bútorokra,
melyek még őrzik az utolsó
elalvás előtti perceket...

2018. július 25., szerda

Sebek























Még egy kis idő
és kétszer kilenc éve már,
hogy nem vagy itt. Az öreg macskánk
sem szaladgál az udvaron. Földet
táplálja a bőre, csak azt nem értem,
mért ragad a ruhámra még
egy-két itt felejtett macskaszőr,
ahogy az illatod nincstelensége is
körbe leng, én mégis magamon érzem.
Kifakult szőnyeg takar múltat
és az idő egyre jobban pörgeti
a virágágyásba kiszúrt, megkopott
szélforgót. Még te vetted…
Annyira festenem kellene,
a meszelő bepókhálósodott a sarokban
hetek óta arra vár,
hogy elővegyem. Unom a grafit
szürke falakat, rám omlik a
szürkesége és le hűt, mint egy korsó
víz. Virágokat, vagy világosat
akarok, ám ez olyan mellékes állapot,
mint a változás, amely ajánlott
lenne a számomra, de nem tudok
kifordulni önmagamból.
Talán nem is akarok, mert
csontig égett a hiányod és
nem forr be a seb.