Népszerű bejegyzések

2017. augusztus 19., szombat

Megtestesült

















Topáz szemed kékjét
génjeid hordozzák,
rigó hajadba ősz pihe vegyült,
hangod fülemnek zene,
Mozart vagy Dvořák
lelkemben megtestesült.
Csókod olvadó édes kása,
és kókuszos teasütemény,
te vagy az ég suttogása,
s bennem ezeréve remény.

2017. augusztus 6., vasárnap

Elmúlik
















( Kép: Salvador Dali - Az emlékezet állandósága )



Minden elmúlik egyszer,
bolygók közé tömörül a lét,
minden hű és léha ember
volt szép fényű csillag-ivadék.

Minden ősköd tejfehér,
semmi sem tündököl át rajta,
fent és lent minden eseményt,
ha akarja örökre betakarja.

Minden porszem születés,
letaszított és felemelt élet,
minden egyes apró szívverés,
virtuális Isten-elmélet.

Mindennek vége lesz egyszer,
ha szúrt sebeken az idő átfolyik,
vagy az összes naprendszer,
újratervez és alkalmazkodik.

2017. július 29., szombat

savanyú cukor




















nem gyűlöllek
csupán szavaid édes íze
savanyodott meg a számban
forgattam egy darabig
majd végül kiköptem
akár az elhasznált rágót
talán nem is szerettél
ám az elhazudott mámor éjek
egyre jobban szaporodtak
s a szépség amit igaznak hittem
szemfényvesztés lett
mára nem maradt más
csak egy pohár bor az asztalon
jó adag emlék és közöny

2017. július 18., kedd

öntisztulás





















ruhátlan virraszt az éj
pépessé vált rajtam az izzadás
miközben kint már készült valami
függönyt és lelket emel a szél
kapával szaggatott sötét fellegek
a háztetők gerincére ültek
majd egymásba gabalyodva
villámokat szórnak szerteszét
kutyák vonyítanak fel
s a csontos tálat otthagyva
menekülnek egy zárt helyre
- végre eleredt az eső
elmos minden rést és gátat
lassan öntisztul a természet
fellélegezve az oldalamra
fordulok még alszok
egy órát reggelig

2017. július 17., hétfő

Hőség














Inget tép rólunk ez a nyár,
piros oroszlán-szájak nyílnak
nap, mint nap nedves csókokért.
Kint a hőség ragasztó hatása
kéjes egymásra izzadás,
míg az asztalon, krumplipürébe
ragadt légy jelzi a
múló időt.

2017. július 6., csütörtök

Gyertyafény villanás













Ólomlábakon lépked az est,
húzom súlyát, míg szenvedélyem
régen folyóba vetett szavak.
A tévé hányja a háborús,
vagy épp végérvényesen
langyos műsorokat
és a rókalelkű politikusok
egyre nagyobb hazugságait.
( Megváltották már mindannyian
vonatjegyüket a pokolba.)
Én nem erre vágyom, talán
csak egy jólelkű, kedves bonvivánra,
ám kopott, egyszerű asztalomon
krumplipüré dermed,
a torkomban meg gombóc
és sírássá fakadva,
kényszeres prüszkölésbe fullad
keserű nevetésem.
- Valahonnan beszűrődik
egy opera-énekesnő fájdalmas
áriája…
Szobában gyertyafény játszik,
és a márványon
nem hagyott rést az idő…


( bonviván, gombóc, róka,végérvényes, vonatjegy, krumplipüré, operaénekes, háború, gyertyafény, prüszkölés)

2017. június 20., kedd

Ha majd...





















Ha elszöknek az esti lámpa-árnyak,
az éjszakákat nappalokra cserélem,
nem félem a reggelt, de az est még bánat.

Ha testem a múlt és múltam a jövő,
kinek van az összes rongya rajtam,
előttem Isten, de honnan tudom ki Ő.

Ha majd a földnek átkos lesz a súly,
súlyos átoktól ember-szájak sírnak,
hol születik írmaggá a hontalan új.

Ha majd fénnyé válnak a lelkek,
és lélekké a fények, végtelen ősvillanás
rezegtet minden véges percet.

Ha bennem nő a vers és a versből
születek én, megment valaki engem
ettől a sokszor vérző féregtől...