Ahol hegyek magasodnak,
ott az ember térdre roskad,
száz év elhullajtott könnye
marja az asszonyarcokat.
Éjsötét zászlót tép a szél,
reményvesztett lett az ország,
prédává váltunk a világnak,
-van még szív és van bátorság.
Elfolyik a Kárpátok vére,
mint a gyomorból kimászó vágy,
a múlt hamujában vergődik
egy nép, s az összetartozás.
Az idő távolságot varr,
meztelen talpaké a haza,
de lesz aki majd tudni fogja,
kinek mikor volt igaza.
Helyére kerül itt minden,
hitünk elér a csillagokig,
mert így is-úgy is "összenő,
ami egyszer összetartozik".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése