A tizenhármak

Hol tizenhárom vitéz vére száradt,
szemek könnye mart világos köveket,
ágak szagattak rongyra írt imákat,
vértanúktól vált naggyá ez a Nemzet.
Arad sírjain már kórót fúj a szél,
közönyt nyílik minden golgotavirág,
gyötrő vizek esnek, s ázik aki fél,
még elítéli a magyart a világ...
Csíraképtelen lett a megbocsátás,
ám kihajt a földből egy új nemzedék,
nem gyaláz többé hamis prédikálás,
együtt dobban a szív, a nép, - büszkeség!

Csillagmezők alatt hamvadó rögök,
ki tudja mért, akkor Isten megszökött.