Várj reám...

Ha arcomon kisimulnak a ráncok,
s eggyé válok a végtelen semmivel,
hol a csillagok kicsinyke parányok,
megtalállak lángoló szemeimmel.

Megtalállak, akkor semmit sem bánok,
ha boldog a lélek mindent elvisel,
nem lesz fájdalom és nincsenek rácsok,
csupán a szeretet rejtelmeivel.

Hosszú még az út az utolsó percig,
addig élek a világban csendesen,
a rám szabott magánytalan magányban.

Nem feledlek és nem kérek csak ennyit:
-hogy várj reám, várj a hegyen kedvesem.
Ott leszek, hol a végső ragyogás van.