Káprázat

Káprázat terül lassan már eléd,

hegyek mögött lemenőben a nap,

csak Isten figyel csendesen feléd,

felhők szakadnak a szomj esőt kap.

Fűzfa bólogat lenn a tóparton,

sötét árnyék játszik a víz tükrén,

fáradtan érkezik már az alkony,

tűznyelvek ruhája aranyszínén.

Hőség van! Talp alatt szomjas a föld,

látod, közöny-álarcod köddé vált,

azt hitted, esőt kap az anyaföld...

de csak pára az, amely megtréfált.