Hajló fák alatt te légy a mesterem,
ha tavasz meleg fűt földi színpadon,
talpig rózsaszínben vágylak szüntelen,
vakká tesz ez az érzés, dühös nagyon.
Ha tudnád, hogy égnek rajtam a foltok,
mert nélküled oly magányos ez a nap,
legbelül csak akkor lehetek boldog,
ha kiszínezed álmatlan utamat.
Többé ne legyünk a sors kénye-kedve,
az ég összehozza a szív-ikreket,
s ez mindkettőnknek áldásos szerencse.
Ha jössz hozzám csendesen közeledve,
várok rád, leszek a nálam itt rekedt
szíved szerelmetes ajkú kegyence.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése