Népszerű bejegyzések
-
Hópaplan alatt menekül a tél, jeges karja torkot fojtogat, kandikáló hóvirág kelyhe acél, szél tépi a sziromcsontok...
-
Látod, megint hozzád írok, pedig a galaxis úszó szigetei közé nem jut el a hangom, míg te ott ülsz a kéklevelű fák köz...
-
Még furcsa fény ül... Üresre nyalt szemekben megállt az idő. A nép javait, bíbor madár csipkedi. Telhetetlen...
-
Önzés-sav marja a létezés DNS fonatát, ébredés sző leplet most-hazug szavakra, sötét erők zúzzák a sorsok csont-falát, zord bádogszív...
-
Rekviem szól csendes fájdalommal, kottára vésett utolsó dal... Létpercek peregtek, mint a gyöngyök, a halál új, s újabb testet foglal...
-
"Ajtómnál álltál. Nem engedtelek be," pedig lelkemre fonódott a hiány, ott kering ma is a szövetekbe, bár tíz éve elmentél...
-
Manapság minden ember ingerült, a reggelek szakadt rongyai alatt pőre a valóság, hol Isten hite űrt hagy, ott rosszindulatú...
-
"Az életed kihűlt üveg." Lelked megrepedt darabját ki látja meg, ki látja meg hulló könnyeid sorát, csak a Hold...
-
Elfáradtam magamtól, kerestem a mércét de mégsem tudtam megtalálni sehol jobbnak látom továbbállni, és tűrve hagyni hogy álszente...
-
Sötétség a torzón, hol gyönge pipacs nyílik, száz év könnyét issza vissza egészen a sírig. Csúszómászó férgek már ajtók...
2017. szeptember 16., szombat
Közelkép
Nem vagyok fotogén,
a közelkép megmutatja
a ráncokat, amit az idő,
a fájdalom, vagy a nevetés
hagyott hátra az arcomon.
Ha szemembe nézel még látod
a durcás gyereket, látod
az angyalt, a nőt, az anyát
és látod benne a végtelen
összes csillagát, mert
egy vagyok minddel,
míg veled az örök miliő.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Ez is remek, megérintett....
VálaszTörlésKöszönöm, drága Beám.
VálaszTörlésÖlellek.