túlcsordul
a sötét
és az éj zavaros
álmokat szül
össze-vissza
gondolatok
hátrahagyott
szemeteit
miközben egy kérdés kavarog
lélek-szabad
elmémben
mit ér egy
pilla-rebbenés
a végtelen
univerzumban
és mit ér egy
csókharapás
ráncos
szájszegletekben
ha már belekékül
a fájdalom
jeltelen magányos
napokon
a lecsupaszított
művész szeme
látja-e még
utoljára
nyáladzó rózsák
tövében
a múzsa
aranycipőjét
eltűnt világunkból
a csend
helyette viharok
haragja
zúdul le a jövő
lépcsőin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése