Gallérod alá...

  Felhajtott gallérod alá simítom
 hajad őszbe múló feketeségét,
 ahogy hűvös ujjaimmal csitítom
 benned a tüzet, a vágy létezését,
 átöleled boszorkányos testemet.
 Látod csak a miénk a rekkenő éj,
 hol már előre érzem a vesztemet,
újra és újra átjár e pezsgő kéj.
 Felemelő, ha este velem fekszel,
 eltitkolt jövőnk feledésbe merül,
 akkor kit érdekel, hogy tüstént reggel,
 csak élvezzük a percet büntetlenül.
    Olyankor megcsendül két üvegpohár,
    mert szerelmed nélkül az élet kopár.