Avarba bújt a gyermekkor,
öreg kezén fonnyadt levél,
magányt kiált a jelenkor,
amit bevon a szemfedél.
Kopott időn várakozás,
benne hűlt a tüzes láz is,
kihalt rég a vágyakozás,
öröklétünk üres frázis.
Kehelyben a kinyílt világ,
hozzá kulcs szívünk szava,
élet-cseppnyi tiszavirág,
végül a kozmosz csillaga.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése