Messzeségből érkezett az alkonyat bíbora,
esőcseppel vétkezett a virágok hímpora.
Horizonton pihenve aludni készül a nap,
álomfüstben fürödve holnap majd erőre kap.
Patakparthoz szomjasan közelít egy vándor,
őz futott el riadtan és eltűnt mint a kámfor.
Hosszú életútján számos lépcsőn lépkedett,
az idő csipkehúrján, csak megnyugvást keresett.
Zár reccsen a szív hasad, öreg ajtó nem nyílik,
nincs vágy-láng mi megtapad, az emlékek repítik.
Rozsda-lelke csendesül, az útja itt véget ér,
sorsa beteljesül, - de mit kap majd a vétkekért...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése