Néma sanzon

Úgy sírnak a fák,

eltakart szemük mögött,

lefolyt az éj szemfestéke,

elnyűtt ruha kerül egy székre.

Nem tudlak feledni,

és nem tudlak kitépni

ebből az üregből,

ahol ez a megtört szív

valaha vörösen izzott.

Harminc együtt töltött év.

Ma sajgó, szép emlék...

Kínoznak az össze-vissza neszek.

Sziromcsókok ízét végleg elnyelte

a megszáradt virágok hamva.

Szemed türkiz színe

húsomba égett,

hiába nem akarom,

megigézett,

és viselem ezt a stigmát,

talán örökké.

Harminc együtt töltött év.

Ma sajgó, szép emlék...

A nap sugarát bontja,

míg ráborítja palástját a földre,

elűzöm a „nélküled világ” álmokat.

Minden lélegzetvétel,

egy-egy érintés.

Magamba rejtettem,

ébredő, hangtalan szavamba.