Úgy sírnak a fák,
eltakart szemük
mögött,
lefolyt az éj
szemfestéke,
elnyűtt ruha kerül
egy székre.
Nem tudlak feledni,
és nem tudlak
kitépni
ebből az üregből,
ahol ez a megtört szív
valaha vörösen
izzott.
Harminc együtt
töltött év.
Ma sajgó, szép
emlék...
Kínoznak az
össze-vissza neszek.
Sziromcsókok ízét
végleg elnyelte
a megszáradt
virágok hamva.
Szemed türkiz színe
húsomba égett,
hiába nem akarom,
megigézett,
és viselem ezt a
stigmát,
talán örökké.
Harminc együtt
töltött év.
Ma sajgó, szép
emlék...
A nap sugarát
bontja,
míg ráborítja
palástját a földre,
elűzöm a „nélküled
világ” álmokat.
Minden
lélegzetvétel,
egy-egy érintés.
Magamba rejtettem,
ébredő, hangtalan
szavamba.
Hú Erikám...kirázott a hideg, fájdalmasan gyögyörű vers. Annyira mély, és őszinte, átérezni tökéletesen.
VálaszTörlésÖlelésem.
Nagyon köszönöm, drága Seám.
VálaszTörlésÖlellek én is.