Ághegyen pihen a nyár hosszasan,
nyújtózik egyet még utoljára,
levelek hullnak földre hangtalan,
színeik fakulnak már halványra.
Ősz-ráncokat gyűröget szorosra,
tavaszra újra életet merít,
vágy-csókokat lop később titokban,
melyet a szerelemmel egyesít.
Fakul a nap fénye, már szomorú,
virágillatot söpör merészen,
visszatér majd a napfény-koszorú,
de most falevelet gyűjt serényen.
Egy kicsit szétnéztem a blogodon. Gondoltam itt hagyom nyomaimat is. Szép ez a versed. Ha nincs ellenedre, vinnék ide a műveidből : http://napkorona.blogspot.hu/ . Előre is köszönöm!
VálaszTörlésHajnal /Zsu (régen Summer)
Köszönöm szépen, kedves Zsú!
VálaszTörlésTermészetesen bármikor és bármelyiket viheted!
Örülök Neked!
Szeretettel: Erika