Repülés

Miféle rímeket szül bennem a sors,
ha a múlt vacogása kopog a vakolaton,
mint valami recsegő, keserű sanzon.
Árnyékot vetnek a rám hajolt barkaágak,
s az éjszakák üvöltő csendje magába szív.
Hatalmas fekete üreg az ég, csillagrések
mögött megfáradt Isten szendereg,
míg homokszemeket hint rángó arcomra az idő,
repedező, avítt maszk alatt
a lélek még repülni akar...