Versbe fojtva

Ujjaid hegyén remegő nő-szirom,
fentről lefolynak már a csillagok,
hajnal bíborát rám festik, kapok
szerelmet s adok, mikor szívem nyitom.

Nem sajnálta Isten mi rajtam idom,
ám virágzó mezőt ragyog, s vagyok
aki vagyok, ha rám nézel elolvadok,
veled a vágyak mámor-borát iszom.

Áttetsző sugarát csorgatja a fény,
majd belőled eleven álmokat kér
még a szerelem, akarlak szüntelen.

Megáll az óra és minden pillanat,
amikor ámbra-illatod itt marad,
s versbe fojtom szenvedélyem bűntelen.