már nem hallod a szűkszavú időt
s a felhők látványa sem érdekel
azt sem látod hogy a sír előtt
egy asszony magányosan térdepel
szélvihar tépi árvalányhajam
megvette a jelen megőszült szálait
s míg eltűnik az űrben nyomtalan
keresem kinőtt angyalszárnyaid
mindenütt megolvadt mű-virág csokor
savanyú szag terjeng - égetnek
hozzád az idő egyre közelebb sodor
nincs értelme így ennek az életnek
sokat adnék ha csak egyetlenegyszer...
ma hármasban és mégis egyedül
oltárcsendben vergődik az ember
sokszor magától is menekül
tengernyi könnyembe süllyedek
isten-arcú hiányod acélos vért
szívemet gyötrő bánat-szegek
felelnek dermedt némaságomért
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése