Szeretlek...

Szeretlek!
- mint a fát ölelő szellő, amely
tűzvirágok illatát hozza a Tavaszba.
Mitől bódul minden szerelmes szív,
és ambróziaként szárnyal a magasba.

Szeretlek!
- mint fénylő szempár, ami
csodát lát a világ szépségeiben.
Amely előtted elterülve várja, hogy
felfedezd azt, ami még felfedezetlen.

Szeretlek!
- mint a boldog nevetést, melyet
édes kisgyermek arcán látsz,
Mikor önfeledten szalad feléd,
s a harmatos réten a két karodba vársz.

Szeretlek!
- én csak szeretlek...
amely szavakkal ki nem mondható.
S mégis mézíze van a nevednek, mikor
karjaidban suttogom, az olyan nagyon jó.
Szeretlek!