Börtönbe zárt a hiány sokasága,
ártatlan lélek alig létezik,
keményre kalapált magány-rácsok
mögött, még szeretetre éhezik.
Széttörném falaimat darabokra,
ma is kereslek mindenütt, hiába
vonszolom e testet a létmezsgyén,
magam hajtom magamat igába.
Az írás az, ami nekem erőt ad,
és Isten szavára is figyelek,
néha hideg kéksége megszólít,
vagy csak néz, mennyi terhet cipelek.
Tudja, rám borult pár év szürkülete,
rongyaiban ezerszer elbukok,
mégsem kiáltok, hogy a semmi ölel
ám én e semmibe belepusztulok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése