Neked...

 

Eleged van ebből a kurva életből,
nyomasztanak a fájdalmas emlékképek,
mert kitörölni sosem fogod a véredből,
húsodból szakadt sejtmembránokat, még kéred,
még akarod, hogy fájjon, hogy vele szálljon,
minden benned ragadt érzem-bűntudatod.
Sírsz, tombolsz nem kéred az Urat, hogy áldjon,
csak szeretnéd azt a régi hangulatot,
mikor az aprócska kéz szeretve átölelt.
Tudom fájnak a nélküle pillanatok,
cipeled a keresztet, mit Isten rád szögelt,
Féltelek, nekem is fáj, ahogy ma sajogsz...

-Hiába van rajtad a harang arany leple...?
-Ugye nem...?