Pillangó aki elveszítette a színeit.

Egyszer régen, a kerek erdő közepében lakott a kicsi pillangó, szerette az erdőt és szerette a harmat csillogását a fa levelein, az átszűrődő napfényt a fák között, és a virágok édes illatát, amely bejárta az erdő minden zugát. Vidáman élhetett volna, de ő mégis szomorú volt, mert lepkeszárnyain egyre jobban fakult a szín, érezte nincs vele rendben minden, a barátai elfordultak tőle, azt mondták te nem vagy szép, csúnyák a szárnyaid. Mindenhonnan elzavarták, és nem röpködött vele senki, szegény pillangó szomorúságában, még jobban elvesztette szárnyai gyönyörű fényét, és egyre betegebb lett. A szülei látván szomorúságát, és lepkeszárnyai kifakulását, gondoltak egyet. Gyere elmegyünk a gyógyító fához, amely a hegy tetején van, és megkérjük gyógyítson meg. A kicsi pillangó beleegyezett, és elindultak a hegytető felé. Útjuk nehéz és fájdalmas volt, de tudta a cél közel van és színe csodaszép lesz újra. Kicsi teste sok fájdalmat volt kénytelen eltűrni, sebzett szárnyai még jobban megfakult. De hite erősebb volt mindennél. Nehezen elérték a gyógyító fát, és a pillangó látta, nagyon sok olyan beteg pillangó van ott, akinek ugyan úgy megfakultak a színei, mint neki. A gyógyító fa gyengéden átölelte a kicsi pillangót, és varázs nektárt kapott, amely visszaadja színe gyönyörűségét. A sok fakó szárnyú pillangó, aki a fán lakott gyengén, de boldogan röpködött az új barát láttán. Gyere repülni, hívták az erősebbek a kicsi pillangót. És ő szomorúan rázta a fejét, hogy nem tud még, szárnyai gyengék, és erőtlenek. A sok kis pillangó oda repült hozzá, és napsugárból font kosárkába ültették gyenge kis testét, és körbe repülték a gyógyító fát. Érezte a nap sugarát, a harmat frissességét, a madarak énekét, a virágok bódító illatát és boldog volt, hogy itt barátokra lelt. Hosszú idő telt el, a beteg kicsi pillangók egyre szebbek lettek, és sorban röppentek el a fáról boldogan kergetőzve a felhők puha habjain. A kicsi pillangó is szeretett volna tova repülni , de neki még szüksége volt a varázs nektárra. Mégis boldogan gondolt azokra a barátokra, akik elrepültek, mert tudta ők már gyönyörű fényes szinekkel, egészségesen repültek tovább. Majd később hatni kezdett nála is a varázs nektár. Gyönyörű szárnyai egyre fényesebb, és színesebb lett, ereje visszatért, és boldogság járta át a kicsi szívét, hogy milyen szép a világ. Oda lett búskomorsága, szomorúsága, és vidáman gondolt arra a napra, mikor útra kelhet hazafelé. Végre elérkezett a nap, hogy elhagyhatta a gyógyító fa biztonságot nyújtó ágait, hálás volt a fának, és az itt élő többi pillangónak, hogy meggyógyult, hogy visszaadták a hitét, és hogy barátokat szerzett . Felröppent és a nap megcsillant gyönyörű szárnyain. Lelkében boldogság volt és varázslatos lepkeszárnyon elrepült a kerek erő mélyére, ahol született.