Eljátszva

Furcsa döbbenet tette üressé a lelkem,
némaságod közönyfala átjárhatatlan,
bánatpoharamból iszogatok csendben,
szavakkal mérgezett íze a hasamban.

Ledobáltad a lényed becsületfátylait,
most az utolsót is eljátszottad örökre,
széttépted egy barátság selyemszálait,
rongy... vesd a kutyák elé poros rögökre.

Éles rianást hoz a szél korhadt fák közül,
átkozódsz, jajongsz, engedd ki sikolyod,
sótlan könnyed harag-arcodra rákövül,
már nem érdekel...ha a lelked piszkolod.