Sors

Ha életem napjait a sors,
Sok év múlva örökre lezárja,
Mivé válnak szétszórt gondolataim?
S Szerelmem, miként az éji Hold,
Ki komor felhők közül kibújva,
Őrzi-e majd szívemből írt dalaim?
Lelkem könnyező virág lesz, ha sírva
lecsukódik ragyogó mélységes tükre,
Elhagyva mindent, s a Kedvest is örökre.
S majdan egyszer egy más időben,
E csillagvirág ha újra szirmot bont,
Akkor ajkamon megint szól a dal,
S meghallod a hangom a szívedben,
Amelyet a szerelem újra köréd font.
Lelkünk eggyé olvad, s szívünkben
ősrobbanás lesz, Angyalként repülve
az égen, minden csoda kevés lesz.