Mondd...

Mondd, mért sírnak az öreg fák a bús alkonyi ködben,
és mért hallgat a bizalom a soha nem volt csöndben,
földig hajolt a tisztelet, de mit sem ér ha nem hiszed,
ha márványkőbe vésett álszent mosolyokat keresed.

Mondd, mért szakad fel fájó seb a kettétört szívekben,
és mért gyűlöl az ember ha többé nem bízik senkiben,
hová tart a világ, örökre eltűnt a jóság, csak könnyed
vérzik mert te elhitted, de köddé vált az érzés feletted.

Mondd, mért szúrt sebet a szó ha élhetnénk békében,
és mért találunk hibát lélekből származó szépségben,
gyarló az ember mikor szívekkel játszik ezt tudhatod,
jól vigyázz, mert egyszer mindezt vissza is kaphatod...