Lelki társam

Mindig is éreztem, és vártam reád,
Hogy magányos napjaimat beragyogod majd.
Mint két kóbor lélek, kik eggyé válnak,
És együtt örökre legyőzünk minden bajt.

Nem szólunk, csak a lelkünk beszél,
Egymás szemében egy boldog világ van,
Mondd szebb dal van-e ennél? Amelyben
nyíló rózsa virít a szerelem nyomában.

Várunk minden pillanatot, és nem
gondolunk arra, hogy elveszíthetjük egymást.
Dicsérjük örökre azt a napot, mikor
lelkünk találkozásakor felrobban ez a világ.

"Akkor majd beköltözünk a kis kunyhóba,
pattog a kandallóban a tűz, és mi pedig
ülünk egymással szemben, és beszélünk,
beszélünk, beszélünk."