arcomra vésődtek
az évek és az esték
a mindennapok perce
nyűgös kötelesség
kivágom magamból
azt ami úgy éget
helyette rajzolok
apró bíbor-lepkéket
röpködjenek bennem
vagy szemem tócsavizében
elég volt a magányból
ez nem az amit kértem
mert elrohan az élet
mint a másnapi szerető
ki után nem marad
csak egy összegyűrt lepedő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése