Ezüst karéj a Hold, méz csorog belőle.
Lennél a Nap örök szeretője.
Zajtalan éjszakákon egyedül alszol,
hamvadó parazsadból az idő majszol.
Tenyerek szirmából a magány gyomlál,
illata könnyesre fojtogat a gyomornál.
Szemek zöld tengerébe senki se tér be,
csönd vagy, kinek még megroggyan térde.
Ártatlan a hited, sorsod mellé ki fekszik?
Béklyóban a lét, szavakkal verekszik.
Pálcát tört rajtad, de te maradtál állva,
nincs aki ezt a köteléket erőből átvágja.
Érintéstől jajgató jelen retten,
hiányok sikoltanak fenn az egekben.
( DéeMKá-ban, megadott rímpárra
írt vers. )
illata könnyesre fojtogat a gyomornál.
Szemek zöld tengerébe senki se tér be,
csönd vagy, kinek még megroggyan térde.
Ártatlan a hited, sorsod mellé ki fekszik?
Béklyóban a lét, szavakkal verekszik.
Pálcát tört rajtad, de te maradtál állva,
nincs aki ezt a köteléket erőből átvágja.
Érintéstől jajgató jelen retten,
hiányok sikoltanak fenn az egekben.
( DéeMKá-ban, megadott rímpárra
írt vers. )
Gyönyörű vers...
VálaszTörlésÖlelésem.
Köszönöm, drága Seám.
VálaszTörlésÖlellek én is.
Csodás vers, gratulálok, Erika!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm, kedves Ildikó!
VálaszTörlés