Kenyeret dagaszt a csend,
lekaszált gabonák fájnak,
idegen fekete rongyok
csúf madárijesztői a tájnak.
Vért izzad lassan a tábla,
asszonyok ölében Isten,
lecseppent alvadó képmás,
megjelenik az emlékeinkben.
Szivárgó erekben ébredés,
kenyeret tépnek rút fogsorok,
még éhét oltja a világ,
vér-könnye csorog, csorog...
2015. 08. 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése