Mondd Anyám,
miféle szerelem érlelt,
amikor karmádat cipelve
sírtam magam ebbe a világba?
Mosdatlan bőrömre száradt
méhed vére, szememben még
égett Isten jelképe...
S miközben könnyed lemosta
születésem mocskát,
fázós felhők mögé bújt a február.
Láttad az utam kezdetét,
elsőnek érezted testem melegét,
mégis egyedül indultam el...
- Ma ismét egyedül élek,
épp ugyanúgy, mint te.
Mindketten elvesztettünk valakit,
Apát és Szerelmet egyaránt.
Kötelékünk a talajból felszivárgó
Egy vagy belőlem
és Egy vagyok belőled érzés.
Már mélyre véste az idő
arcod ráncait, s a szemedből
kipergő évek megkövültek
gerinced görbületén,
én még most is szeretlek Anyám,
és vigyázom lassuló lépteidet,
amíg az Isten engedi...
elsőnek érezted testem melegét,
mégis egyedül indultam el...
- Ma ismét egyedül élek,
épp ugyanúgy, mint te.
Mindketten elvesztettünk valakit,
Apát és Szerelmet egyaránt.
Kötelékünk a talajból felszivárgó
Egy vagy belőlem
és Egy vagyok belőled érzés.
Már mélyre véste az idő
arcod ráncait, s a szemedből
kipergő évek megkövültek
gerinced görbületén,
én még most is szeretlek Anyám,
és vigyázom lassuló lépteidet,
amíg az Isten engedi...
Drága Erikám gyönyörű vers...felemelően szépséges.
VálaszTörlésÖlelésem.
Köszönöm szépen, drága Seám!
TörlésÖlellek én is.