Jázminok

 

Jázminok szirma véres,
alkonyat harapja az eget,
bíbor-rózsákra megalvadt éj
tapad, tövise szúr, nem vagyok veled.
Verseket hullajt a jelen
és Isten tenyerén remény,
bennem van hinni-akarás,
mégis fáj némely költemény.
Jázminok szirma fehér,
mind egy-egy csillag
éjjelente körbefon
szorosan, egy-két itt felejtett illat.
Fekete ruhámon foszlás,
krizantémokat virágzik az ég,
még itt vagy, mikor a hajnal csordul,
előttem mindenütt szakadék.
Jázminok szirma fényben,
hányadékát szórja szét a nap,
s miközben belehullok a mába
csendesen, te magamra hagysz...