Velem

 Még fáj, hogy elrabolt a sors,
 magány-ruhám színe bár
 tarka, rég odalett a torz
 fekete rongy, ám bezárt
 lelkem mégis fogva tartja,
 akadhat rajtam is szem,
 de vágy mindhiába hajtja.
 Nem változom azt hiszem;
 - Tudod, az emléked örök,
 lassan véremben hömpölyög,
 mint a lét, vagy szerelem,
 időtlenségben - velem.