Éveid súlyát cipeled hátadon,
nehéz terhekkel járod az utad,
arcodon szarkalábak sora, vállalod,
poros cipőd orra mondd merre mutat.
Voltál boldog és szenvedtél is sokat,
ám meglátod a csodáit eme földnek,
régen nem kívánod a vadságokat,
ma örülsz a lelkedben megbúvó csöndnek.
Beléd ivódott a szülők tanítása,
amely most felnőtt gyermekeidben él,
talán ők is átadják bátorításra,
és a lélek magasabb szintet remél.
Emlékek filmkockái peregnek lomhán,
ezernyi szép és fájdalmas pillanat,
semmi sem a tied itt, hallod ezt tompán,
porba hagyott nyom ami utánad marad...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése