Eljött az éjszaka már minden csendes,
fények udvarában sok bogár verdes,
halottak az álmok.
Útjaid mentén a telihold kísér,
Csak ő ismer! Arcodtól mindenki fél,
hatottak az átkok.
Szörnyetegnek néznek, hangod kőkemény,
rideg szívedben mégis van költemény.
reményteli lélek.
Szeretnél szeretni úgy, mint mindenki,
ám csúf arcodba mégsem szeret senki,
kegyetlen az élet.
Hold-sápadt arccal éled szenvedésed,
egy szál rózsa lett porba vetett léted,
elhervadt az idő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése