Éjszaka mászik a hűvös házfalon,
távolban fahíd körvonala látszik,
párocska csókolózik kint a padon,
amíg az éj a vágyaikkal játszik.
Kuvik sivítoz, mocsárban lét-iszony,
románc parázslik a parkban mégis,
kőtömbökön már túlfűtött a viszony,
közös sorsuk nem tudományos tézis.
Faág roppan, halkulva oson az éj,
szorosan rájuk fonódott a hajnal,
érfalakban lágyan csitul már a kéj,
napsugara kél huncut mosolygással.
Vásári forgatagban sólyom kiált,
libikókán hintázik a vonzalom,
az érzés azonban még konszolidált,
mint megbolydult agyakban az oltalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése