Ezüst kulacsból kortyol a hold,
földre cseppen mézízű bora,
valahol vidéki blues zene szól,
hallom, hangodat már soha.
Andalít a dallam, a teraszon
kefe-virágok merednek az égig,
éjjel mellém ülsz, - hagyom.
Lélekkarod rajtam felébredésig.
Reggel majd verssé írlak újra,
benne izzik minden szenvedély,
s elküldöm a csillagokon túlra,
amit érzek, nemcsak a versben él.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése