-
Hópaplan alatt menekül a tél, jeges karja torkot fojtogat, kandikáló hóvirág kelyhe acél, szél tépi a sziromcsontok...
-
Látod, megint hozzád írok, pedig a galaxis úszó szigetei közé nem jut el a hangom, míg te ott ülsz a kéklevelű fák köz...
-
Még furcsa fény ül... Üresre nyalt szemekben megállt az idő. A nép javait, bíbor madár csipkedi. Telhetetlen...
-
Rekviem szól csendes fájdalommal, kottára vésett utolsó dal... Létpercek peregtek, mint a gyöngyök, a halál új, s újabb testet foglal...
-
Manapság minden ember ingerült, a reggelek szakadt rongyai alatt pőre a valóság, hol Isten hite űrt hagy, ott rosszindulatú...
-
"Az életed kihűlt üveg." Lelked megrepedt darabját ki látja meg, ki látja meg hulló könnyeid sorát, csak a Hold...
-
Sötétség a torzón, hol gyönge pipacs nyílik, száz év könnyét issza vissza egészen a sírig. Csúszómászó férgek már ajtók...
-
Sajgó seb a lét, vér folyik belőle... Nincs háza, hazája, sem szeretője. - Retkes szivacson egyedül alszol, rágod a bagót s tüdőd...
-
Nem vagyok fotogén, a közelkép megmutatja a ráncokat, amit az idő, a fájdalom, vagy a nevetés hagyott hátra az arcomon...
-
Pipacsmezőkről jajongást sodor a szél egyre távolabb... Szemekből kifolynak a holnapok, - csak én látom?
Gyönyörű ez a vers!
VálaszTörlésÖlelésem.