Népszerű bejegyzések

2012. február 12., vasárnap

Királyleány balladája

Sejtelmes fények, ódon várkastély,
ott élt egy szép leány, ki már nem él,
haja fekete mint a sötét éj,
fehér bőrén halvány rózsapír kél.

Szeme csillogó, hangja csicsereg,
édes ő, mint egy apró kisgyerek,
gondja semmi, és mindig csak nevet,
szívében végtelen a szeretet.

Szemét rávetette egy vén király,
ki trónol hatalmas birodalmán,
kell feleségnek a szépséges lány,
száz szekérre rúg a sok hozomány.

Nem kell a lánynak az öreg ember,
lelkének egy lovag szerelme kell,
vagyona nincs, de a szíve perzsel,
meghalna érte mély szerelemmel.

Dühöngött hangosan az agg király,
ha nem lesz enyém, tiéd sem a lány,
vérbe fagyva a legény, halott már,
megölette őt a gyilkos viszály.

Feketében ott fenn a szirteken,
királylány áll gyűrűvel kezében,
tőle kapta, de meghalt kedvese,
többé nem lesz ő boldog sohase'.

Fekete fátyol lebben a lányról,
zuhant vele a hegyes szikláról,
nem bírta már, elment a világból,
szállást kért a mennyei Atyától.

Árnyékként kísért a romos várban,
lelke ma is szerelméért lobban,
pisla fénye gyullad a gyertyának,
emlékét őrzi egy bús leánynak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése